Egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam Vrábel Krisztina 160 grammos szénhidrátdiéta című könyvét, ebből választottam ki ezt a sok lehetőséget rejtő magos rudat.
Eredeti receptben nem szerepel a sajt,én egy kicsit megbolondítottam vele.
20 dkg graham-liszt
8 dkg vaj
cheddar sajt (ízlés szerint)
2 tojás
kb 1 dl tejföl
só
szezámmag és napraforgómag
A lisztet a vajjal elmorzsolom és egy jó nagy csipet sóval ízesítem. A vajat érdemes előtte a hűtőből szobahőmérsékletre tenni. Nagyon apránként kezdjük adagolni a tejfölt! Sajnos én az egészet belevágtam a lisztbe és csak úgy pakoltam hozzá a ráadást lisztből mire gyúrható lett a tészta. Ekkor kerül bele az egyik tojás is.
A másik tojást a kenéshez fogjuk felhasználni. Nyújtsuk ki a tésztát 3 mm vékonyra kenjük meg a tojással és szórjuk rá a magokat, és a sajtot is.Ilyenkor még egy kis sózás nem árt! Csíkozzuk fel majd sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket és egy 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk be.
Addig sütjük amíg piros nem lesz!
Sok lehetőség rejlik ebben a sós rúdban. Bárhová magunkkal vihetjük, vagy otthon egy jó film alatt fokhagymás tejfölbe vagy padlizsán krémbe mártogathatjuk.
RitA