Mindig nagyon kenyeres voltam, ezért pici fejtörést okozott hogyan fogok ezután étkezni ha a fehér liszt tiltó listán van. Persze boltban is megvehetném ami a diétámba illeszthető zsemle vagy kenyér, de amit én készítek, abban biztosan nincs semmilyen adalékanyag, vagy bármi olyan összetevő amit nem ismerek.
Zabpelyhes zsemle
2 tojásfehérje
1 tojás
5 g só (ami kb egy teáskanál)
5 g sütőpor
50 g víz
150 g túró
300 g zabpehely (kis szemű vagy durvára darált)
magok ízlés szerint
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd zsemléket formázunk, és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. A kapott tészta nem baj ha kicsit lágy és ragad. 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 percet sütöm amíg szépen aranybarnára sül. Szeretem szezámmaggal megszórni a tetejét illetve hántolt napraforgómaggal. Fedett dobozban 4-5 napig fogyasztható.
Szendvicsként fogyasztom,de akár egy jó pörkölt mellé sem utolsó.
RitA